Karácsonyi ajándék 2021

2021.12.03

Ismét a végéhez közelít az esztendő. És ahogyan tavaly, most is egy különleges ajándékkal kedveskedünk. Hogy kinek? Neked, magunknak, és mindenkinek. Nem csak azoknak, akik marimba ütőket használnak, hanem - ez kicsit fellengzősen hangzik, tudom - az egész emberiségnek.

De hogyan? A válasz egyszerű: a biodiverzitás eltűnőfélben van, egyes számítások szerint az utóbbi ötven évben a gerinces populáció 70%-a tűnt el a Föld színéről. És ez ellen csak úgy tehetünk, ha mindenki hozzáteszi  a maga kis segítségét. A magánembereknek is számtalan lehetőségük van arra, hogy tegyenek valamit, de a vállalkozásoknak különösen fontos cselekedniük. Ezért elhatároztuk, hogy minden évben, karácsonykor valamilyen jótéteménnyel kedveskedünk az Anyatermészetnek. Igazán nem sok, amit tehetünk, de azért ne csüggedjünk: minden apróság számít.

És hogy mi az idei ajándékunk? Egy medvebocsot fogadtunk örökbe jelképesen, méghozzá nem valami elvont, távoli ügyet támogatva, hanem közvetlenül a Kárpátok medvéinek küldtünk anyagi segítséget.

Tavaly egy egészen hosszú, négy részes cikksorozatot szenteltem a témának, és igyekeztem hangsúlyozni az ilyesfajta hozzájárulások, és úgy egyáltalán a természetvédelem fontosságát. Idén elhatároztam, hogy nem fordítok több napi munkát a téma fontosságának hangsúlyozására. Inkább néhány egyszerű, gyakorlatias linket osztok meg veletek, hogy ti is segíthessetek.

Az alábbi négy ötlet valamelyikét megvalósítva te is részesei lehetsz a biodiverzitás megőrzésének. Egyikhez sem kell fához kötöznöd magadat vagy bálnavadász hajókat ostromolnod. Otthonról, szinte a karosszékedből tehetsz a közös jövőnkért. Lássuk tehát!

1. Fogadj örökbe te is egy barnamedvét!

A barnamedvék, farkasok és más nagyragadozók szerepe a biodiverzitás megőrzésében rendkívül fontos. Az utóbbi évtizedekben kutatások egész sora bizonyította, hogy a nagyragadozók elterjedése egy-egy erdőben sokkal jobban hozzájárul a növényzet és a termőtalaj megtartásához, mint a legprecízebb emberi munka. Hogyan? A növényevők létszámának egyensúlyban tartásával. Nem is gondolnátok, de már az, hogy a növényevők tartanak a medvéktől vagy a farkasoktól, visszaveti a "túlfogyasztásukat."

Most rajtad a sor! Itt tudsz csatlakozni a WWF örökbefogadási programjához, és farkast, medvét, tigrist, vagy akár jegesmedvét is tudsz örökbefogadni. A nevelőszülői oklevél ajándékba is küldhető, és mellé a felajánlott összegtől függően plüssfigura és karácsonyi illatgyertya jár... na meg sok-sok büszkeség :)

2. Kövesd nyomon az ökológiai lábnyomodat!

A WWF Léptem applikációval nyomon követheted az ökológiai lábnyomodat. Vagyis - leegyszerűsítve - láthatod, hogy hány ember helyett fogyasztasz. Nagyon érdekes és hasznos app, ami segít egy kicsit rádöbbenteni magadat, hogy mennyire fontos vagy a bolygó szempontjából. Minden apró cselekedeted számít, hiszen a bolygó kényelmesen el tudna tartani 8 milliárd embert, csakhogy jelenleg nem fejenként "egy embernyit" fogyasztunk. Az alkalmazást letöltve akár arra is ráébredhetsz, hogy két vagy három ember helyett éled fel a bolygó tartalékait. Ha ez így van, akkor pedig az app segít neked, hogy lecsökenthesd ezt a számot. Gondolj bele, ha 8 milliárd ember mindegyike 3 ember helyett fogyaszt, akkor az olyan, mintha máris 24 milliárdan élnénk a bolygón! Szóval igenis, nem csak a politikusok és a milliárdosok tehetnek valamit. A te apró tetteid is számítanak. Ha a Léptem alkalmazással le tudod vinni az ökológiai lábnyomodat 1-re vagy az alá, akkor mindent megtettél, amit lehetett.

Az alkalmazásról itt olvashatsz többet, és egy kattintással le is töltheted.

3. Támogasd a madárvédelmet!

Valószínűleg nem is tudod, de Magyarország rendelkezik Közép- és Kelet-Európa "legerősebb" természetvédelmi egyesületével. Az MME nevét nem sokan ismerik, pedig rengeteg kézzel fogható eredményük van, és komoly beleszólásuk van a természetvédelmet érintő ügyekbe, európai szinten is. A családommal mindannyian tagjai vagyunk az egyesületnek, és napról napra követjük az eseményeiket. Éppen ezért tudjuk, hogy minden apró támogatásnak nagyon örülnek. Sőt, kézzel fogható dolgokat tesznek a támogatásoddal - akár te magad is meghatározhatod, hogy mit tegyenek, például fészkeket helyezzenek ki vagy a lakosság tájékoztatására fordítsák a felajánlott összeget.

Ide kattintva tudod őket támogatni, és sok érdekességet olvashatsz az oldalukon.

4. Cselekedj minden héten valami apróságot!

Az EU egy nagyon szuper kiadványt tett közé, amit már korábban is megosztottam az oldalon, sőt, minden vásárláskor emlékeztetem arra a vevőket, hogy bátran olvasgassák és valósítsák meg a benne lévő ötleteket. A kis könyvecske 52 tippet tartalmaz, vagyis minden hétre egy-egy újabb apróságot, kifejezetten azzal a céllal, hogy a biodiverzitás megőrzését segítse. Tényleg igazán nem nagy dolgok, de ha mindenki csak a felét megvalósítaná, akkor már érezhetően megváltozna az életünk.

Sajnos kis hazánkban nem sok emberhez jutott el a kiadvány, én konkrétan akkor találtam rá, amikor a "biodiverzitás ötletek" keresőszavakat gépeltem be a google keresősávjába. És azt hiszem, ezt nem sokat szokták begépelni. De neked már nem is kell, mert ide kattintva belelapozhatsz a kis könyvecskébe. Hidd el, megéri, színes és érdekes olvasmány. Az új esztendő pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy belekezdj a hétről hétre való kivitelezésbe ;)

Köszönöm, hogy megoszthattam Veled a cikket. Ha kérdésed vagy visszajelzésed van, ide kattintva tudsz írni nekem.

További cikkek

Ismét a végéhez közelít az esztendő. És ahogyan tavaly, most is egy különleges ajándékkal kedveskedünk. Hogy kinek? Neked, magunknak, és mindenkinek. Nem csak azoknak, akik marimba ütőket használnak, hanem - ez kicsit fellengzősen hangzik, tudom - az egész emberiségnek.

Ahogyan korábban említettem, készült egy magyar fordítás is az Ashkatan nemzetközi összefoglaló videójáról, amit most szeretnék megosztani Veletek. 2020 minden nehézsége ellenére nagyon termékeny időszak volt az Ashkatan-nál, és a vállalkozás történetének eddigi legnagyobb fejlesztéseinek lehettünk tanúi. Az, hogy egy kis hazai vállalkozás ilyen...